2009. április 27., hétfő

Hétvég(e)

Pénteken elmentünk Janiapóssal meg Janómmal a stúdiónak a kertjét kitakarítani. Nagyon klassz kis házikót fognak eszkábálni, a jelenleg kissé lelakott parasztházból, Janóm szeme csak úgy csillog, mikor meséli a terveket.
Jól esett egy kis kerti munka, amíg Janibá a fűzfát nyírbálta, Janó füvet nyírt, én meg pitypangot meg tyúkhúrt irtottam, meg orgonát szedtem, illetve szóval tartottam a srácokat:D
Másnap irány Pest, megvettük azt a keverőpultot, amiről álmodott egy nagyon fasza kis stúdióból. Ahogy jöttem le a stúdió lépcsőjén, sorban álltak a falon az arany- és platinalemezek, a magyar zenekarok színe-java szerepelt rajtuk, szóval nem semmi szerkezetet vett meg Janókám:-) Remélem, hogy minél hamarabb kész leszünk a házzal és beindulhat a stúdió:-) Alig várom:-)
A biznisz után elmentünk a KIKA-ba a házhoz ezt-azt nézni. Nagyon klassz dolgokat találtunk, teljesen fel vagyok villanyozva ettől a projekttől:-)
Persze, nem is Janóm lenne, ha nem készültek volna iwiwgyanús képek:

(ez egy ágy:-)))

Másnap Janóm egy kicsit durcás kismalaccá változott. Így nekiálltunk Marika nénivel kerítést festeni. Persze, a főmeósunk végig baszogatott minket, hogy nem jól csináljuk, aztán társat is kapott az apuja személyében. Nem semmi egy banda...
Na, sikerült egy picit összeakasztani a bajuszunkat, de mielőtt eljöttem kibékültünk. Remélem, nem lesz több ilyen, mert eléggé megviselt...
Mindezek ellenére nagyon szeretem Őt!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése