Majdnem két órát beszélgettünk. Már kevésbé mocsárszagú a telefonom, így nem kellett a fülhallgatót igénybe venni. (Ugyanis tegnap beesett a lefolyócsatornába:DDD) Beszélgettünk a természet csodáiról (gyönyörű rézfarkú gyermekeink vannak, olyanok, mint egy kis golyó, mert még annyira kis pelyhes fiókák), a pártokról, politikáról, barátságról, szerelemről, zenéről, és arról, hogy digitalizálja majd nekem a 4 éves koromban készült zenei felvételeket, melyeken én éneklem az ovis dalokat:DDDD
Néha olyan, mintha a legjobb barátom lenne, csak persze, attól sokkal több. De nagyon jól megértjük egymást, és ez a kényszertávolság szerintem építő jellegű, jó, hogy nem lógunk folyton egymás nyakán, mert van mondanivalónk egymásnak:-)
Ja, és íme a Stúdió, ez egy "ilyen volt" kép:-))) Már megvettük hétvégén a hidromasszázs zuhanykabint meg a fürdőszobaszekrényt, ami gyönyörű fa. Vettem hozzá nagyon szép bambusz tartozékokat, olyan jól fog kinézni, hogy csak na:-))) Janó mindig is egy parasztházra vágyott hatalmas ámbitussal. Mikor először mentünk ki megnézni, majdnem elsírta magát, akkor tényleg szarul nézett ki a dolog, de most napról-napra egyre szebb! Ma pl. a kazettás ajtókról égette le a festéket lángszóróval. Gyönyörűen le lesznek csiszolva, újrapácolva. Majd arról is teszek fel képeket:-) (A háttérben lévő barna kapu is Janópapa és Janó műve:-)) Ügyesek:-)))
Elmentem késő délután a dokihoz, s mikor végeztem, egyből hívtam Janókámat. Marika néni (anyóspajti) vette fel a telefonját, mert Janóm épp vacsit készített, és nyakig maszatos volt. Marika néni (tegezem, csak illendőségből maradtam a nénizésnél:-)) egyből megkérdezte, hogy mizu velem, mert hallotta, hogy beteg vagyok. Ahogy elkezdtem mesélni, hogy mire jutottam a dokinál egyből szólt, hogy adja Janónak a telót, mert ott toporog a kicsi fia már, hogy mizu velem, és mennyire aggódott értem:-) Persze, jobbulást kívánt:-)
Ez olyan klassz érzés:-) Persze, másnak apróság, sőt jelentéktelennek is tűnik ez a dolog, deeeee én annyira boldog vagyok! El sem hinnétek. És bocsi, ha valakit megbántok ezzel, mert biztosan vannak olyanok, akiket bánt az, hogy más boldog... de higgyétek el, én is voltam nagyon mélyen... nagyon sokszor ébredtem úgy, hogy üres az élet... és ahhoz képest most itt van Ő... egy CSODA. Egy apró kis menedékhelye a szívemnek. Ahogy él, ahogy gondolkodik, ahogy érez, ahogy rám néz...
Nagyon szeretem Őt, el sem hinnétek, mennyire:-)(love)
Nem is tudom, sírás nélkül meg tudom-e írni ezt a bejegyzést. Hihetetlen élményben, érzésekben volt részem az elmúlt 5 nap alatt. Rengeteget tanultam a világból, a világról, a székelyektől és a csángóktól. Büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok, és legfőképp arra, hogy nekem is erdélyi gyökereim vannak, hiszen dédnagyapám, aki nemrég 99 évesen halt meg egy Livazeny Aninosza nevű kis bányászfaluból származik.
Május 29.-én indultunk hajnali 5-kor. Vicces volt az indulás, mert Janó elfelejtette bepakolni az egyik cuccát, aztán később kiderült, hogy mégsem így történt. :-) Lóhalálában vágtattunk a buszhoz, ami szerencsére fél 6-ra érkezett (ugyanis Jani bá' direkt fél órával hamarabbra rendelt oda minket:-))) 15 órás busz út következett, ami kegyetlenül hosszú és fárasztó volt. Mivel szinte végig esett az eső, elég lehangoló és vacogós volt a hangulat.
Először a Király-hágónál álltunk meg: A következő megálló Kolozsvár volt, ahol a Mátyás-szobor sajnos fel volt állványozva, így Janómmal sétáltunk egyet a városban.
Este ahogy megérkeztünk a szállásra, kiderült, hogy egy rönkházban fogunk lakni, ez Janó legtitkosabb vágya volt mindig is (ha jobb idő lett volna, a pajtában is alhattunk volna).
Első este nagyon fincsi tárkonyos-kolbászos krumplilevest és pörköltöt ettünk. Hatalmas feelingje volt annak, hogy mindent a háziak állítanak elő. És persze, ment az Afinata rendesen:D (áfonyapálinka).
Másnap zuhogó esőre ébredtünk. Bőséges reggeli (sajttekercs, sajtok, sonka, áfonyadzsem, körözött és házi kenyér, valamint gyógytea és házi tejes kávé) után elindultunk Csíksomlyóra a búcsúba.
Hihetetlen volt, ahogy a zarándokok akár többszáz kilométerről megérkeznek a hegyre, ahol milliós tömeg gyűlt össze. Ahogy egymillió ember egyszerre énekli el a magyar és székely himnuszokat.
Hazafelé hatalmas eső kapott el minket, bőrig áztunk. Érdekes, hogy csak akkor kezdett nagyon erősen esni, mikor vége volt a 3 himnusznak. Janó a buszon bedobott 3 sompálinkát, majd a szálláson a vacsinál (ami isteni húsleves meg kolozsvári töltött káposzta volt) még egy jópár áfonyát, így teljesen K.O. lett a kis bolondja:D Egész este vizesruhával törölgettem az arcát, de ez sem segített, szörnyű éjszakája volt...
Itt még lelkesen magyaráz a háziasszonyunknak, Erzsike néninek:-) Ezerszer elmondta, hogy "itt vagyok otthon". Erzsike néni azt mondta az előző estéről: "Janó este mindenkinek osztogatta a szívét":D
Másnap nem tudott felkelni, így egyedül mentem a többiekkel a napi programra. A reggeli ismét isteni finom volt: sült erdélyi kolbász, padlizsánkrém és sajtok meg mindenféle felvágott na, meg a szokásos házi finomságok. Végre kisütött a nap, pedig este végig esett az eső.
Pityu atyához mentünk, megnéztünk egy szentmisét. Hihetetlen, ahogy ezer embert irányítani tud ez a nagyszerű, hatalmas humorral rendelkező 60 éves papbácsi. Tavaly már volt nálunk vendégségben, és előző nap is találkoztunk a búcsún, így már ismerősként üdvözöltük egymást:-) Édes történet Pityu atyáról: a buszon ültünk, és megkínálta Őt valaki bonbonnal. Kedvesen mosolyogva nézte, és mondta, hogy Ő nem igazán bűnözhet a csokival. Erre valaki megszólalt: "pityu atya, alkohollal töltött"- erre az Öreg egyből kivett egy csokit a dobozból:-))) Másik cuki adoma: Pityu atya kérdezi - "melyik a legütősebb ital? Hát a misebor, mert egy issza, és 400-an énekelnek tőle.":-))))
Megnéztük a 800 éves templomot:
Ezután egy ebédre voltunk hivatalosak (tulajdonképpen ugyanaz volt, mint előző este a vacsi:-)), majd meglátogattuk Pityu atya rezidenciáját is. Hazafelé gyönyörű tájakon jöttünk. Láttunk medvebocsot az út mentén a fűben üldögélni és farkasokat is a busz mellett futni. Hatalmas élmény volt:-) Bementünk egy mofettába is, ami egy gázfürdő. Érdekes volt, bár én túl sok változást nem vettem észre utána:-) Elmentünk koszorúzni, majd a kopjafákhoz is. Itt elénekeltük a himnuszokat.
Láttunk egy gyönyörű Makovecz-stílusban épült templomot is:
Szuper volt hazafelé menni a busszal, már nagyon hiányzott a kis macskajajjos pasikám:D Elég későn értünk haza, Gábor, a házigazda azzal fogadott, hogy vár rám fent a szobánkban egy legény, aki egész nap utánam sírt:-) Végre helyrejött a gyomra, és este együtt tudtunk a többiekkel mulatozni kint a kertben:-) Nagyon finom tárkonyos zöldségleves volt a vacsoránk, meg kemencében sült csirkehusi mindenféle finom körettel, utána meg meggyes tejeslepény. Egész este Bencúr kutyust gyöntöltem. Imádnivaló pöttöm pulika, Bogi is ilyen volt 4 éve:D
Janó mesélte, hogy hihetetlen jó volt a napja még így is, hogy beteg volt. A székelyek sosem hagyták magára, mindig volt valaki mellette, aki hol bátorította, hol lefoglalta. Fociztak, volt székely-magyar-német bajnokság a kertben (a német az Stephan volt, a házigazda veje:-)) Este újra dalolászás következett, majd hamar aludni mentünk, nagyon fáradtak voltunk.
Hétfőn úgy volt, hogy a Hargitán fogunk lovaskocsikázni és birkát fejünk meg sajtot készítünk, de ismét zuhogott az eső, így a Békás-szoroshoz mentünk le, azt hiszem, én ezzel jobban jártam, mert IMÁDTAM:-)
Ez itt a Gyilkos tó.
Ez meg a szoros.
A szerelmesek vízesése:
Hazafelé Borsec-en ittunk egy kis ásványvizet: Nekem nem igazán ízlett az itteni víz, dehát ízlések és pofonok...:-)
Utolsó állomásként megálltunk Gyergyó alfaluban. A történet szerint innen indult a vallási háború. Hatalmas szerencsénkre éppen ekkor érkezett meg a búcsúból GYALOG hazaérkező zarándokok csapata, így ezt a hihetetlen pillanatot is saját szemünkkel láthattuk.
Egész nap Gábor, a házigazdánk volt az idegenvezetőnk. Hatalmas ember, imádnivaló humorral - igazi székely. Mesélt nevettető és sirató történeteket is, énekelt székely dalokat, ha nem jött volna erre az útra velünk, sokkal kevesebb élménnyel lettünk volna gazdagabbak azt hiszem. Nagyon fárasztó utunk volt, és sajnos már csak a hazautazás állt előttünk. Vacsora után (csorbaleves, almás hús) összepakoltunk, majd hamar elaludtunk, mert hajnali 4-kor keltünk. Azért még este megnéztük a gazdaságot:-)
Megsimiztük a barikákat.:-)
:D:D:D
Másnap reggel nehéz szívvel összepakoltunk:
Majdnem Bencúr kutyust is betettük a pakkba:-))) Aztán még csináltunk egy pár képet... és buszra szálltunk. Azt hiszem, egy életre beleszerettem Erdélybe, a tájba, az emberekbe, a nyugalomba...
Újabb 15 óra út következett. Megkoszorúztuk Tamási Áron sírhelyét, majd Korondon vásárolgattunk egy kicsit.
