Szentimenti:-)

Jól esik ám:-)




Elmentem késő délután a dokihoz, s mikor végeztem, egyből hívtam Janókámat. Marika néni (anyóspajti) vette fel a telefonját, mert Janóm épp vacsit készített, és nyakig maszatos volt. Marika néni (tegezem, csak illendőségből maradtam a nénizésnél:-)) egyből megkérdezte, hogy mizu velem, mert hallotta, hogy beteg vagyok.
Ahogy elkezdtem mesélni, hogy mire jutottam a dokinál egyből szólt, hogy adja Janónak a telót, mert ott toporog a kicsi fia már, hogy mizu velem, és mennyire aggódott értem:-) Persze, jobbulást kívánt:-)






Ez olyan klassz érzés:-) Persze, másnak apróság, sőt jelentéktelennek is tűnik ez a dolog, deeeee én annyira boldog vagyok! El sem hinnétek.
És bocsi, ha valakit megbántok ezzel, mert biztosan vannak olyanok, akiket bánt az, hogy más boldog... de higgyétek el, én is voltam nagyon mélyen... nagyon sokszor ébredtem úgy, hogy üres az élet... és ahhoz képest most itt van Ő... egy CSODA. Egy apró kis menedékhelye a szívemnek. Ahogy él, ahogy gondolkodik, ahogy érez, ahogy rám néz...



Nagyon szeretem Őt, el sem hinnétek, mennyire:-)(love)