Hihetetlen élményben, érzésekben volt részem az elmúlt 5 nap alatt. Rengeteget tanultam a világból, a világról, a székelyektől és a csángóktól. Büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok, és legfőképp arra, hogy nekem is erdélyi gyökereim vannak, hiszen dédnagyapám, aki nemrég 99 évesen halt meg egy Livazeny Aninosza nevű kis bányászfaluból származik.
Május 29.-én indultunk hajnali 5-kor. Vicces volt az indulás, mert Janó elfelejtette bepakolni az egyik cuccát, aztán később kiderült, hogy mégsem így történt. :-) Lóhalálában vágtattunk a buszhoz, ami szerencsére fél 6-ra érkezett (ugyanis Jani bá' direkt fél órával hamarabbra rendelt oda minket:-)))
15 órás busz út következett, ami kegyetlenül hosszú és fárasztó volt. Mivel szinte végig esett az eső, elég lehangoló és vacogós volt a hangulat.
Először a Király-hágónál álltunk meg:
Este ahogy megérkeztünk a szállásra, kiderült, hogy egy rönkházban fogunk lakni, ez Janó legtitkosabb vágya volt mindig is (ha jobb idő lett volna, a pajtában is alhattunk volna).
Első este nagyon fincsi tárkonyos-kolbászos krumplilevest és pörköltöt ettünk. Hatalmas feelingje volt annak, hogy mindent a háziak állítanak elő. És persze, ment az Afinata rendesen:D (áfonyapálinka).
Másnap zuhogó esőre ébredtünk. Bőséges reggeli (sajttekercs, sajtok, sonka, áfonyadzsem, körözött és házi kenyér, valamint gyógytea és házi tejes kávé) után elindultunk Csíksomlyóra a búcsúba.
Hihetetlen volt, ahogy a zarándokok akár többszáz kilométerről megérkeznek a hegyre, ahol milliós tömeg gyűlt össze. Ahogy egymillió ember egyszerre énekli el a magyar és székely himnuszokat.
Hazafelé hatalmas eső kapott el minket, bőrig áztunk. Érdekes, hogy csak akkor kezdett nagyon erősen esni, mikor vége volt a 3 himnusznak.
Janó a buszon bedobott 3 sompálinkát, majd a szálláson a vacsinál (ami isteni húsleves meg kolozsvári töltött káposzta volt) még egy jópár áfonyát, így teljesen K.O. lett a kis bolondja:D Egész este vizesruhával törölgettem az arcát, de ez sem segített, szörnyű éjszakája volt...

Másnap nem tudott felkelni, így egyedül mentem a többiekkel a napi programra. A reggeli ismét isteni finom volt: sült erdélyi kolbász, padlizsánkrém és sajtok meg mindenféle felvágott na, meg a szokásos házi finomságok.
Végre kisütött a nap, pedig este végig esett az eső.
Édes történet Pityu atyáról: a buszon ültünk, és megkínálta Őt valaki bonbonnal. Kedvesen mosolyogva nézte, és mondta, hogy Ő nem igazán bűnözhet a csokival. Erre valaki megszólalt: "pityu atya, alkohollal töltött"- erre az Öreg egyből kivett egy csokit a dobozból:-)))
Másik cuki adoma: Pityu atya kérdezi - "melyik a legütősebb ital? Hát a misebor, mert egy issza, és 400-an énekelnek tőle.":-))))
Megnéztük a 800 éves templomot:
Ezután egy ebédre voltunk hivatalosak (tulajdonképpen ugyanaz volt, mint előző este a vacsi:-)), majd meglátogattuk Pityu atya rezidenciáját is.
Hazafelé gyönyörű tájakon jöttünk. Láttunk medvebocsot az út mentén a fűben üldögélni és farkasokat is a busz mellett futni. Hatalmas élmény volt:-)
Bementünk egy mofettába is, ami egy gázfürdő. Érdekes volt, bár én túl sok változást nem vettem észre utána:-)
Elmentünk koszorúzni, majd a kopjafákhoz is. Itt elénekeltük a himnuszokat.
Láttunk egy gyönyörű Makovecz-stílusban épült templomot is:
Szuper volt hazafelé menni a busszal, már nagyon hiányzott a kis macskajajjos pasikám:D
Elég későn értünk haza, Gábor, a házigazda azzal fogadott, hogy vár rám fent a szobánkban egy legény, aki egész nap utánam sírt:-) Végre helyrejött a gyomra, és este együtt tudtunk a többiekkel mulatozni kint a kertben:-) Nagyon finom tárkonyos zöldségleves volt a vacsoránk, meg kemencében sült csirkehusi mindenféle finom körettel, utána meg meggyes tejeslepény.
Egész este Bencúr kutyust gyöntöltem. Imádnivaló pöttöm pulika, Bogi is ilyen volt 4 éve:D
Este újra dalolászás következett, majd hamar aludni mentünk, nagyon fáradtak voltunk.
Hétfőn úgy volt, hogy a Hargitán fogunk lovaskocsikázni és birkát fejünk meg sajtot készítünk, de ismét zuhogott az eső, így a Békás-szoroshoz mentünk le, azt hiszem, én ezzel jobban jártam, mert IMÁDTAM:-)
Ez meg a szoros.
Hazafelé Borsec-en ittunk egy kis ásványvizet:
Utolsó állomásként megálltunk Gyergyó alfaluban. A történet szerint innen indult a vallási háború. Hatalmas szerencsénkre éppen ekkor érkezett meg a búcsúból GYALOG hazaérkező zarándokok csapata, így ezt a hihetetlen pillanatot is saját szemünkkel láthattuk.
Egész nap Gábor, a házigazdánk volt az idegenvezetőnk. Hatalmas ember, imádnivaló humorral - igazi székely. Mesélt nevettető és sirató történeteket is, énekelt székely dalokat, ha nem jött volna erre az útra velünk, sokkal kevesebb élménnyel lettünk volna gazdagabbak azt hiszem.
Nagyon fárasztó utunk volt, és sajnos már csak a hazautazás állt előttünk. Vacsora után (csorbaleves, almás hús) összepakoltunk, majd hamar elaludtunk, mert hajnali 4-kor keltünk.
Azért még este megnéztük a gazdaságot:-)
Másnap reggel nehéz szívvel összepakoltunk:
Majdnem Bencúr kutyust is betettük a pakkba:-)))
Aztán még csináltunk egy pár képet... és buszra szálltunk.
Azt hiszem, egy életre beleszerettem Erdélybe, a tájba, az emberekbe, a nyugalomba...
Újabb 15 óra út következett. Megkoszorúztuk Tamási Áron sírhelyét, majd Korondon vásárolgattunk egy kicsit.
Este 9 után értünk haza tele élménnyel.
A http://www.hatartalan.ro címen még vannak képek a házról:-)

Gratula , megható élmények , még így is ,hogy a képeket nézem és olvastam !
VálaszTörléspá : chickenskin
Puszi Csiki!:-) Oh, nagyon szépen köszönjük, a legszebb hely a világon Erdély:-)
VálaszTörlés